Ugrás a tartalomra

Sokan hajtanak át a piroson

Létrehozva
A miskolci rendőröknek három órán belül nyolc olyan esetben kellett intézkedniük, amikor a járművezetők a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére is továbbhaladtak - közölte a rendőrség.

A közlekedési jelzőlámpa jelzéseinek a figyelmen kívül hagyása a legsúlyosabb szabályszegések közé tartozik, amelynek következménye tragikus is lehet.

Ezen lehetséges tragédiák elkerülésének, megelőzésének érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály járőrei január 20-án a reggeli órákban Miskolc belterületén célzott közlekedési ellenőrzést tartottak.

Az ellenőrzés során három órán belül nyolc olyan gépjárművezetővel szemben kellett intézkedniük, akik a közlekedési jelzőlámpa tilos jelzését figyelmen kívül hagyva hajtottak tovább. Rájuk közigazgatási bírságot, illetve nyolc közúti közlekedési előéleti pontot szabtak ki.

A rendőrség kéri, hogy a szabályokat mindenki tartsa be!

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.