Ugrás a tartalomra

Letartóztatta a bíróság a férfit, aki droggal kereskedhetett Miskolcon

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság 2021. január 21-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki hónapokon át értékesíthetett különféle új pszichoaktív anyagokat és marihuánát Miskolcon.
Kép

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított az általa eladásra kínált szereket általában Budapesten szerezte be, majd csaknem egy éven át, 2020. januárjától ismerősei körében értékesítette azokat. A lakásán tartott házkutatás alkalmával digitális mérleget, nagyobb összegű készpénzt és a kábítószer adagolásához szükséges egyéb eszközöket foglalt le a nyomozóhatóság.

A gyanúsítottal szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés, kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás. A cselekmények miatt akár 12 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, ezért tartani kell attól, hogy a gyanúsított a büntetéstől félve a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Az is feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, illetve a bizonyítékok esetleges megsemmisítésével veszélyeztetné az eljárás eredményességét, vagy újabb bűncselekményt követne el. Mindezek miatt a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A bíróság döntése végleges.

 

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.