Ugrás a tartalomra

Karambolozott egy autóval a szemközti sávban, majd elhajtott

Létrehozva
Ittasan ült volán mögé az a miskolci sofőr, aki később balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt november 5-én. A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Kép

Cserbenhagyás miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 61 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított a Lorántffy Zsuzsanna úton áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő autónak. A balesetet okozó sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.  

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti. Soha ne üljenek ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedjék meg családtagjaiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek sem, hogy ittasan gépjárművet vezessenek!

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.