Ugrás a tartalomra

Bozótvágóval kergette élettársát

Létrehozva
Elfogták a rendőrök azt a vizsolyi férfit, aki egy vitát követően menekülő élettársát egy késsel kergette a helyi művelődési házba, ahol megpróbálta megdobni, azonban ittasságából adódóan célt tévesztett - olvasható a rendőrség közleményében.

Egy családi vita fajult el január 26-án kora délután Vizsolyban. Egy férfi élettársát akarta egy bozótvágóval bántalmazni, azonban a nő elmenekült házukból. Az asszony az utcáról a helyi művelődési házba szaladt be, ahol kedvese utolérte. A dühös férfi a nála lévő bozótvágóval meg akarta dobálni a nőt, ám ittasságából adódóan szerencsére nem találta el a sértettet, a művelődési házban azonban rongálást okozott.

Kép

A rendőrségre érkezett bejelentést követően a járőrök elfogták az indulatos férfit, majd előállították. A gyanúsított kihallgatása során nem tett vallomást.

Az Encsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a terhelttel szemben.
 

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.