Ugrás a tartalomra

Elfogták a síremlék tolvajt

Létrehozva
A sátoraljaújhelyi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a tiszakarádi férfit.
Kép
Forrás: police.hu

Lopás miatt folytat büntetőeljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság egy 52 éves tiszakarádi férfival szemben. A gyanúsított tavaly november 1-e előtti időpontban a tiszacsermelyi temetőből két síremléket tulajdonított el és ezzel több mint kétszázezer forint kárt okozott. A férfit felkérték egy törött síremlék elszállítására, ennek ellenére ezt a temetőben hagyta, és két másik sírkövet tulajdonított el. A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították az elkövetőt, majd január 22-én elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki.

Kép

A nyomozók a férfi házának udvarán megtalálták, és lefoglalták a síremlékeket is. 
 

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.
Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.