Ugrás a tartalomra

Megöltek egy férfit Tatabányán

Létrehozva
Megöltek egy férfit pénteken Tatabányán – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Kép
Képünk csak illusztráció

A rendőrségre pénteken 3 óra 12 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy tatabányai lakásból segélykérés, kiabálás és dulakodás hangja hallható. A kiérkező rendőrök a lakásban egy halott férfit találtak.

A helyszíni szemle adatai alapján idegenkezűség okozta a halálát, ezért a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen – írták.

Ez is érdekelhet

börtöncella
Bántalmazták, kihasználták, megalázták cellatársukat
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik agresszívan és aljas módon vegzálták cellatársukat.
tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.