Ugrás a tartalomra

Több kerületen át üldöztek egy autóst a rendőrök Budapesten

Létrehozva
Budapest több kerületén át üldöztek egy autóst a rendőrök csütörtök délután. A férfit új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsítják, de közúti veszélyeztetés miatt is eljárás indul ellene – közölte a rendőrség a honlapján.
Kép
Forrás: mti.hu Fotó: Mihádák Zoltán

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a nyomozók délután fél 5 körül a XV. kerületben figyeltek fel egy gyanús autóra, aminek vezetője a rendőrautót meglátva nagy sebességgel elindult, a körülötte álló hat ember pedig felszállt egy villamosra. A rendőrök a IV., a XIII. és a XV. kerületen keresztül követték, majd a IV. kerületben állították meg húsz perc múlva. Az eset során senki sem sérült meg – tették hozzá.

A villamossal távozó hat embert – a Magyar Honvédség megerősítő szolgálatot ellátó beosztottjának együttműködésével – a XV. kerületi rendőrkapitányságra, az autót vezető K. Benjámint pedig a IV. kerületi rendőrkapitányságra állították elő. Az ügyben a XV. kerületi kapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indított eljárást. Az autó vezetőjével szemben pedig közúti veszélyeztetés miatt külön eljárás indul – írta a BRFK. Az MTI információi szerint a sofőr piros lámpákat figyelmen kívül hagyva, járdákra is felhajtva menekült a rendőrök elől az autójával.

Ez is érdekelhet

börtöncella
Bántalmazták, kihasználták, megalázták cellatársukat
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik agresszívan és aljas módon vegzálták cellatársukat.
tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.