Ugrás a tartalomra

Brutális engedély nélküli láthatás

Létrehozva
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 47 éves férfi ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt.

A vádlott egy szeptemberi délelőtt, előzetes egyeztetés nélkül elvitte a volt élettársa mezőkövesdi lakásáról közös, kiskorú gyermeküket. 

Amikor a nő észlelte, hogy a kislány nincs otthon, kerékpárral az utcán keresni kezdte, és utolérte a gyalogosan közlekedő gyermeket és apját, akit azonnal felelősségre vont, hangosan vitatkozni kezdtek és kölcsönösen szidalmazták egymást, mire a vádlott belerúgott a nő kerékpárjába olyan erővel, hogy annak következtében a nő azzal együtt a földre esett. 

A földön fekvő asszony fejét több alkalommal, tenyérrel megütötte, majd megfogta a lábánál és húzni kezdte egy füves útszakaszon. A nőnek sikerült kiszabadulnia, futva menekült, de a vádlott végig kergette az utcában, amikor a nő a nyitott kapun keresztül beszaladt egy ház udvarára.
A férfi ide is követte, kiabáltak, szidalmazták egymást, újból tenyérrel arcon ütötte a sértettet, aki neki esett a kapunak. 

A bántalmazásnak az vetett véget, hogy a ház tulajdonosa a kiabálásra kiment, és elküldte a vádlottat. 

A sértett a fején 8 napon belül gyógyuló duzzanatokkal járó sérüléseket szenvedett el, és könnyű testi sértés miatt magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben fogházbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott. 

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.
Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.