Ugrás a tartalomra

Bántalmazott és lopott a miskolci férfi

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves férfi ellen súlyos testi sértés és lopás miatt.

A vádlott egy tavaly júniusi este Miskolcon, egy járdán közlekedő erősen ittas állapotú férfiba belekötött, szóváltás alakult ki közöttük, majd ruházatánál megfogva rángatni kezdte és földhöz vágta. A földön fekvő férfit ezután még több esetben fejen rúgta. 

A sértett 8 napon túl gyógyuló szemgödörtörés sérülést szenvedett el.

Szintén ez a férfi egy augusztusi délután Miskolc belvárosában sétált, és felfigyelt egy előtte haladó nőre, utánament, mögé lépett és egy hirtelen mozdulattal hátulról a nyakából kiszakította a mintegy 120 000 Ft értékű arany nyakláncát és futva távozott.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott. 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.