Ugrás a tartalomra

Önbíráskodás családon belül

Létrehozva
A rendőrök néhány percen belül elfogták azt a férfit, aki Miskolcon a húgától erőszakkal elvett kétmillió forintot egy korábbi kölcsöntartozás indokával - olvasható a rendőrség közleményében.

A Miskolci Rendőrkapitányság önbíráskodás gyanúja miatt folytat nyomozást egy 28 éves férfival szemben.

A gyanúsított elmondása szerint korábban másfél millió forint kölcsönt nyújtott a húgának és családjának. A későbbiekben -  február 19-én - élettársával együtt a déli órákban megjelent húgának miskolci lakásán és követelte a tartozás megadását, majd a testvérénél lévő kétmillió forintot erőszakkal elvette.

Az elkövető sógora a lakásból elmenekült és az utcán járőröző rendőröktől kért segítséget.

A járőrök a személyleírás alapján még az utcán elfogták a férfit és élettársát, akiknél hiánytalanul megtalálták az elvett pénzt.

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.