Ugrás a tartalomra

Ötezer doboz cigit foglaltak le

Létrehozva
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai zöldhatár ellenőrzésen 5 000 doboz adózatlan cigarettát találtak - írja közleményében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága.

A pénzügyőrök a rendőrökkel közösen tartottak zöldhatár ellenőrzést Barabás és Beregdaróc között, amikor három személyre lettek figyelmesek. Ketten, miután észrevették az ellenőrzést, Ukrajnába menekültek, egyiküket pedig menekülés közben fogták el a NAV munkatársai. 

A pénzügyőrök ezután terepkutatást tartottak, ahol egy bokros területen elrejtve ötezer doboz, több mint hatmillió forint értékű adózatlan dohányt találtak. Az elfogott férfit előállították, ellene a NAV munkatársai költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek, a füstölnivalót pedig lefoglalták. 

Ez is érdekelhet

súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.
miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.