Ugrás a tartalomra

Felismerte fiatalkorú támadóját a nő

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság letartóztatását rendelte el annak a fiatalkorú gyanúsítottnak, aki ismerősére támadt Mezőkövesden, majd elvette a nő pénzét.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatal március 13-án az esti órákban az utcán megtámadta a sértettet, többször megütötte az arcát és megrúgta a nő testét, amikor védekezni próbált az ütések elől, a gyanúsított meglökte, ezért a földre esett. A férfi ráült a földön fekvő nő mellkasára, majd a csuklóját kicsavarva elvette a nő összeszorított tenyeréből annak pár ezer forintját. A sértett a fiatalt testi jegyei és tetoválásai alapján felismerte, tettét a rendőrségen bejelentette.

A gyanúsítottal szemben rablás miatt indult eljárás, ez fiatal kora miatt 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A kiszabható büntetés mértékére figyelemmel tartani kell attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne; vagy a sértett befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítás eredményességét. Feltehető az is, hogy a gyanúsított ismét bűncselekményt követne el. A felsorolt indokok miatt a bíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.
 

Ez is érdekelhet

súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.
miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.