Ugrás a tartalomra

„Biofűvet” árulhattak Miskolcon

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság április 16-án elrendelte annak a férfinak és nőnek a letartóztatását, akik több hónapja árulhattak új pszichoaktív szereket a borsodi megyeszékhelyen.
Kép
Képünk csak illusztráció

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak több mint fél éve értékesíthették a „biofű” és „muro fű” elnevezésű új pszichoaktív szereket ismerőseik körében miskolci lakásukon. A kábítószert úgynevezett pakettekbe csomagolták, és adagonként 500 forintért adták tovább a fogyasztóknak. A gyanúsítottak által használt lakásban a kábítószer adagolásához szükséges eszközöket és pakettekbe csomagolt növényi részeket is találtak.

A gyanúsított férfi az intézkedés elől megpróbált megszökni, azonban elfogták, majd gyorstesztet alkalmaztak vele szemben, melynek eredménye alapján valószínűsíthető, hogy korábban THC tartalmú kábítószert fogyasztott. 

Vele szemben kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kábítószer birtoklásának bűntette, a nő ellen kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult eljárás. A cselekmények a férfi esetében akár hét és fél évig, a nő esetében öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők, ezért tartani kell attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a hatóságok elől megszöknének, elrejtőznének. A cselekmény jellegére figyelemmel feltehető az is, hogy a még ki nem hallgatott tanúkat befolyásolnák a vallomástételben, vagy újabb bűncselekményt követnének el. A felsorolt indokok miatt a bíróság egy hónapra elrendelte letartóztatásukat.

A bíróság döntése ellen a gyanúsítottak fellebbeztek.

Ez is érdekelhet

súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.
miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.