Ugrás a tartalomra

Lángra kapott a haja a gyufával játszó kislánynak

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatal nővel szemben, aki felügyelet nélkül hagyta négy éves kislányát, aki ezalatt gyufával meggyújtotta a saját haját és súlyosan megsérült.

A vádlott és négy éves kislánya kettesben volt sajókazai otthonukban tavaly nyáron, amikor a nő otthoni teendőinek ellátása közben, az általa használt gyufásdobozt a lakás szobájában lévő ágy fekvőfelülete és támlája közé tette, ahol azt a kisgyermek is elérhette. 
Házi munkavégzés közben, az udvaron vitába keveredett a gyermekkel, mire a kislány bement a lakásba. Rövid idő elteltével, a nő a gyermek sírására lett figyelmes, majd mikor beszaladt a lakásba azt látta, hogy a kislány haja a homlokánál lángol. Az anya a tüzet a kezével eloltotta, majd vízzel leöntötte a gyermek fejét, aki elmondta, hogy a haját az ágyon talált gyufával gyújtotta fel. Miután a vádlott a szomszédaitól segítséget kért, a mentők a gyermeket kórházba szállították.

Az életkoránál, fejlettségénél fogva védekezésre képtelen sértett a homlokán 8 napon túl gyógyuló, II. fokú égési sérülést szenvedett. A sérüléssel összefüggésben azonban életveszélyes állapot, súlyos egészségromlás nem alakult ki, maradandó fogyatékosság kialakulása nem várható. 

A járási ügyészség a büntetlen előéletű nőt védekezésre képtelen személy sérelmére, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolja és vele  szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt a Kazincbarcikai Járásbíróságnak. 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.