Ugrás a tartalomra

Éjjel loptak napernyőt – pár perc múlva már a MIÖR kezén voltak

Létrehozva
Három fiatal döntött úgy, hogy a kijárási korlátozás megszegése mellett még egy napernyőt is ellopnak az éjszaka folyamán. A Miskolci Önkormányzati Rendészetnek csak négy perc kellett a helyszínre érkezéshez. A monitorokon az első pillanattól figyelemmel kísérték őket.

A történet a Déryné utca elején kezdődött hajnali 2 óra 22 perckor. – Ekkor észlelték a kollégák, hogy három fiatal megpróbál elvinni egy napernyőt, aminek az alján beton nehezék volt. Hárman is alig bírták el, ezért úgy döntöttek, otthagyják, és pár méterrel odébb egy másikat próbáltak meg kiemelni a rögzítésből – mesélte Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója, aki hozzátette, munkatársai 2 óra 26 perckor már igazoltatták is a fiatalokat a Patak utcán. – Egyikük azért utasította vissza a helyszíni birságot a kijárási korlátozás megszegése miatt, mert a munkáltatói igazolására hivatkozott, de így rosszabbul járt, mert magasabb lesz a szabálysértési bírságösszeg – mondta.

Kép
Fotó: Mocsári László

A kijárási korlátozás éjféltől hajnal ötig tart, és csak munkavégzésre vonatkozna a munkáltatói igazolás. A szabálysértésen túl vagyon elleni bűncselekményt is elkövettek a fiatalok, hiszen az ellopott tárgy értéke vélelmezhetően meghaladja az ötvenezer forintot. A fiatalokat a rendészek a rendőröknek adták át, akik azonnal a helyszínre érkeztek. 

Kép

Vincze Csaba elmondta, mostanában kevesebb a kihágás. – Mindig vannak jogsértések, de nem tömegesen. Kezelhetőek a kollégák számára, akik folyamatosan ellenőriznek a városban péntek és szombat esténként, a térfelügyeleti szolgálatról nem is beszélve, ami állandósult – mondta az igazgató, hozzátéve, a kamerák felvételei jó minőségűek, akár éjszaka is.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.