Ugrás a tartalomra

Dohányt is lopott a pénz mellé

Létrehozva
Alig hat óra alatt azonosították, majd elfogták a rendőrök azt a fiatalembert, aki betört egy szendrői dohányboltba.
Kép

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Edelényi Rendőrkapitányság Szendrői Rendőrőrse egy 19 éves helyi férfival szemben.

A gyanúsított 2021. május 31-én 1 óra körül betört egy szendrői dohányboltba, ahonnan közel 30 000 forint készpénzt, pár csomag vágott dohányt és öt doboz cigarettát lopott el, majd elmenekült a helyszínről.

Kép

A bejelentést követően a rendőrök rövid idő alatt azonosították, elfogták és a nyomozók már aznap, 10 órakkor megkezdték a gyanúsított kihallgatását, aki beismerő vallomást tett.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.