Ugrás a tartalomra

Verekedős biztonsági őr

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves biztonsági őr ellen, aki tavaly februárban könnyű testi sértést okozott egy miskolci szórakozóhelyen.

Munkája közben észrevette, hogy két kollégája a tánctérről megpróbál kikísérni egy férfit, aki azonban igyekezett ellenállni oly módon, hogy nekidőlt a falnak. A vádlott ekkor odalépett a férfihez, és több alkalommal, ököllel fejen ütötte- - írja közleményében a B.-A.-Z. Megyei Főügyészség.

A bántalmazás következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott. 


 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.