Ugrás a tartalomra

Letartóztatták a feleségét súlyosan bántalmazó sajószentpéterit

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a sajószentpéteri férfinak a letartóztatását, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette, könnyű testi sértés vétsége és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Kép
Képünk csak illusztráció

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottól a felesége az állandó házastársi viták miatt néhány hónappal ezelőtt a barátnőjéhez költözött. Augusztus 13-án este a férj bement felesége barátnőjének házába, ahol szóváltásba keveredett házastársával, melynek során a feleségét fejbe rúgta, majd ütni-verni kezdte, a nő a földre esett. A férfi azzal fenyegette meg őt, hogy megkínozza, majd megöli. 

A barátnő az asszony segítségére sietett, megpróbálta megakadályozni a további bántalmazást, ezért a férj őt is megverte, miközben azt kiabálta, hogy meg fogja ölni. A feleség menekülőre fogta, de a férfi a nyomában volt. 

A segélyhívó számát a barátnő tárcsázta, a helyszínre elsőként a mentőszolgálat érkezett ki, azonban a férfi kezében ekkor már kés volt, így a mentőszolgálat a sértettek ellátásával megvárta a rendőrség kiérkezését. 

A gyanúsított házastársa a cselekmény következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, míg barátnője sérülései nyolc napon belül gyógyulóak. 

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. Súlyos büntetés kiszabása várható, ezért feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított veszélyeztetné a bizonyítást azzal, hogy a sértetteket, illetőleg a még ki nem hallgatott tanúkat megfélemlítené, továbbá az sem zárható ki, hogy házastársa sérelmére újabb bűncselekményt követne el. Ezért a bíróság elrendelte a letartóztatást. 

A végzés végleges.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.