Ugrás a tartalomra

Nem vezethetett volna, ittasan mégis megtette = letartóztatás

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki úgy vezetett ittasan, hogy amúgy is el volt tiltva a volántól. Október 12-én a déli órákban Miskolcon rendőri ellenőrzés során derült bukott le.

Az eljárás során kiderült, hogy a gyanúsítottat egy korábbi büntetőeljárásban 1 év 6 hónap időtartamra eltiltották a közúti járművezetéstől. Ráadásul nem is ez volt az első eset, hiszen korábban többször eltiltották már.

Vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és járművezetés ittas állapotban vétsége miatt indult eljárás. A halmazati büntetéskiszabás szabályai alapján 3 hónaptól 4 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztést kaphatott volna. Tekintettel arra, hogy a férfi a vele szemben korábban, de rövid időn belül meghozott és ugyanilyen bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen kiszabott büntetését követően újra megcsinálta ugyanazt. Valamint, hogy jelenleg is folyamatban van a gyanúsítottal szemben büntetőeljárás, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.
Ezek alapján a bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.