Ugrás a tartalomra

Egy órán belül elfogták az alsózsolcai rablót

Létrehozva
A telefontolvajt előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra.

A rendőrök egy órán belül elfogták azt a férfit, aki megütött egy fiatalembert, majd elvette a földre került sértett telefonját Alsózsolcán - közölte szombaton a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

- A gyanúsított december 3-án este kilenc óra körül Alsózsolcán, a Sajó úti buszmegállóban leszólított egy fiatalembert, akitől cigarettát kért. A kötekedő férfi hirtelen támadásba lendült, és bántalmazta a másikat, aki az ütés miatt a földre esett. A támadó felvette az incidens miatt a sértett zsebéből kiesett mobiltelefont, majd elmenekült a helyszínről - írta Dobi Tamás.

A bejelentést követően a rendőrök egy órán belül azonosították, elfogták, majd a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.