A fiatalkorú, elsőrendű gyanúsított szilveszter este egy miskolci villamoson utazott azzal a társasággal együtt, amelynek tagja volt a sértett is, akinek a kezéből kikapta a mobiltelefonját és zenét kezdett hallgatni. A társaság a Centrum áruháznál lévő megállónál szállt le a járműről, majd ott szórakozni kezdtek. A sértett többször visszakérte a telefonját, de az I. rendű gyanúsított azt a zsebébe tette és közölte, bokszoljanak meg érte. Ekkor felnőtt korú társával, a II. rendű gyanúsítottal együtt bántalmazni kezdték a sértettet, aki aztán a Városház tér irányába futott el, a terheltek pedig a telefonnal együtt távoztak a helyszínről.
A bíróság mérlegelte a döntéshozatal során, hogy az elsőrendű gyanúsított esetében 5 évig, a másodrendű gyanúsított vonatkozásában akár 8 évig is terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint mindkettőjük esetében megalapozott a szökés, elrejtőzés veszélye, továbbá a bűnismétlés lehetősége is reális.
A bíróság a fenti indokok miatt enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget, ezért letartóztatásukat elrendelte.
A végzés nem végleges.