Ugrás a tartalomra

Eltűnt egy tizenöt éves lány

Létrehozva
Az encsi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy eltűnt fulókércsi lány megtalálásához.
Kép
Forrás: police.hu

Az Encsi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat egy 15 éves lány eltűnése kapcsán. Sándor Valéria január 19-én elment otthonról, és azóta nem tért haza. A felkutatására tett rendőri intézkedések megkezdődtek, melyek ezidáig nem vezettek eredményre.

A 15 éves tinédzser megközelítőleg 150 centiméter magas, vékony testalkatú, szeme barna, haja félhosszú, barna színű. Különös ismertető jele, hogy a bal kezének mutatóujján porckinövés látható.

Az Encsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható lány tartózkodási helyével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó száma.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.