Ugrás a tartalomra

Dílereket fogtak a rendőrök

Létrehozva
A 38 éves tállyai és a 39 éves miskolci férfi B.-A.-Z. megyében árultak kábítószert.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a szervezet Felderítő Osztálya kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a két férfival szemben.

Kép
Fotó: police.hu

A megalapozott gyanú szerint a férfiak január 25-i elfogásukat megelőzően Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kábítószernek minősülő anyagot vásároltak, majd adtak el fogyasztóknak.

A gyanúsítottaknál megtartott házkutatások alkalmával a rendőrök kábítószergyanús anyagokat, készpénzt és a kábítószer értékesítéséhez használatos mérleget, csomagolóanyagokat találtak, illetve foglaltak le. A lefoglalt kábítószergyanús anyagok vizsgálatára a nyomozók igazságügyi vegyész szakértőt rendeltek ki.

(Címlapkép: Illusztráció)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.