Ugrás a tartalomra

Az apósa megölelte, ezért a férje eltörte a lábát

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 35 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt, aki ittasan annyira dühös lett, miután az édesapja megölelte a feleségét, hogy eltörte az asszony lábát.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közleménye szerint a vádlott és felesége 2020 novemberében az éjszakai órákban családi rendezvényen járt egy borsodi kistelepülésen, szülei házában.

Az összejövetel során ő is bőségesen fogyasztott alkoholt. A társalgás és szórakozás közben a vádlott apja megölelte a menyét, ami viszont a vádlottnak nem tetszett. Ugyanakkor nem az apját vonta felelősségre, hanem káromkodva a feleségével kezdett vitatkozni, és zokon vette, hogy ő visszaszólt neki, ezért egy hirtelen mozdulattal, nagy erővel a jobb lábszárán megrúgta a feleségét. A sértett a földre esett és a bántalmazás következtében mindkét lábszárcsontjának elmozdulásával járó darabos töréses 8 napon túli gyógytartamú sérülést szenvedett el.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben közérdekű munka büntetést és pénzbüntetést indítványozott.

(Címlapkép: Illusztráció;Fotó: Horváth Csongor)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.