Ugrás a tartalomra

Bemártotta hűtlen férjét

Létrehozva
A szendrői asszony otthonukban kapta rajta férjét egy másik nővel, ezért hamis bejelentést tett ellene a rendőrségen.

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves nő ellen hamis vád bűntette miatt. A szendrői asszony otthonukban kapta rajta férjét egy másik nővel, ezért hamis bejelentést tett ellene a rendőrségen - írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlott 2021. január végén a kora délelőtti órákban hazaérkezett szendrői családi házába, ahol félreérthetetlen helyzetben találta az urát.

Veszekedést követően az asszony kitervelte a bosszút: a központi segélyhívón keresztül felhívta a rendőrségi ügyeletet, és közölte, hogy előző napon a férfi bántalmazta őt, és összetörte a berendezési tárgyakat is a házban. Elmondta, sikerült megszöknie és elbújt a rokonainál, ám nagyon fél attól, hogy a férje meg fogja találni, ezért rendőri segítséget kér. 

A bejelentésre kiérő rendőrjárőrök előtt azonban már visszavonta ezeket az állításokat, így a bejelentés alapján nem indult büntetőeljárás.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottat tárgyalás mellőzésével próbára bocsátátotta.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.