Ugrás a tartalomra

Rendőrtiszt előtt, szembesítése közben fenyegette az időskorú nőt

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen "kényszerítés hatósági eljárásban" vétsége miatt, aki a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság hivatali helyiségében egy szembesítés során a kihallgató rendőrtiszt jelenlétében fenyegette meg az általa korábban elkövetett szabálysértés sértettjét, egy időkorú nőt.

A vádirat szerint a vádlott a 94 éves nővel szemben "magánlaksértés szabálysértését" követte el, amely miatt a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon szabálysértési eljárás indult - tudatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

Az ügyben tavaly október végén szembesítés történt a rendőrségen, amikor az időskorú sértett terhelő nyilatkozatot tett a vádlottra. Ő viszont annak érdekében, hogy a sértett ezt ne folytassa, a kihallgatást vezető rendőrtiszt jelenlétében úgy fenyegetőzött, hogy „Tudom, hol laksz, úgy beszéljél!”.

Az eljáró rendőr azonnal rendre utasította a vádlottat, aki viszont erre hangosan kiabálni kezdett. Ettől a magatartástól és a fenyegetéstől a sértett annyira megijedt, hogy sírva fakadt, majd attól tartva, hogy a vádlott felkeresi őt a lakásán és esetleg bántalmazni fogja, a továbbiakban már nem tett vallomást.

Az ügyészség a büntetett előéletű, többszörös visszaeső vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

(Címlapkép: Illusztráció; Fotó: Horváth Csongor)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.