Ugrás a tartalomra

Kiskorúnak adott el marihuánát

Létrehozva
A Tiszaújvárosi Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletével 2 év 11 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte az igrici férfit – írja közleményében a Miskolci Törvényszék. 
Kép
Fotó: apollocannabis.ca

Ebből kiderül az is, hogy a megállapított tényállás szerint a vádlott a lakóhelyén marihuánát termesztett, amelyet egy internetes oldalon hirdetett eladásra. Tőle egy kiskorú fiú többször, összesen legalább fél millió forint értékben vásárolta meg a kábítószert. A vádlott egyik alkalommal a termesztőhelyiségeit is megmutatta fiatal vásárlójának.

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság kábítószerkereskedelem bűntette miatt ítélte el. Beismerő vallomását, megbánó magatartását nyomatékos enyhítő körülményként, míg a kiskorú személynek való értékesítés tényét súlyosító körülményként értékelte – fejti ki a törvényszék sajtóközleményében, hozzátéve: az ítéletet a vádlott tudomásul vette, míg az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

Ez is érdekelhet

Lövöldöztek egy grazi iskolánál, legalább tízen meghaltak
BűnügyVilág
Sajtóhírek szerint az intézmény egyik diákja kezdett lövöldözni, iskolai zaklatás állhat a tragédia hátterében.
Letartóztattak egy borsodi nőt, aki alig 10 éves unokáját molesztálta
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki fiú unokáját molesztálta.
Ácskalapáccsal és boxerrel bántalmazott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinek az ügyében, aki közös italozás után ácskalapáccsal és boxerrel olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy eszméletlen állapotba került, ezután mobiltelefonját is elvette.
Bántalmazta, majd fenyegette gyermeke anyját
BűnügyMiskolc
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki bántalmazta gyermeke anyját, majd megfenyegette, hogy ne szóljon a rendőrségnek.