Ugrás a tartalomra

Élettársát bántalmazta részegen, mert nem engedte tovább szórakozni

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt, aki tavaly decemberben élettársával Sajószentpéteren, barátoknál szórakozott. Lerészegedett, de még tovább akart szórakozni, amihez 20 000 Ft-ot kért az élettársától. Ő nem adott pénzt és kérlelte, hogy menjenek haza, mire a vádlott leköpte, földre rántotta, hajánál fogva húzgálta és megrugdosta.

A nő segítségért kiabált, mire egy közelben lakó férfi kiment az utcára, ekkor viszont a vádlott már nem ütlegelte a sértettet, "csak" szitkozódott. Ennek az vetett véget, hogy az említett helyi lakos által értesített rendőrök megérkeztek a helyszínre - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

A sértett a bántalmazást követően nem vett igénybe orvosi ellátást és könnyű testi sértés vétsége miatt nem terjesztett elő magánindítványt.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.

(Címlapkép: Illusztráció; Fotó: Horváth Csongor)

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.