Ugrás a tartalomra

Majdnem megerőszakoltak egy várandós nőt a Kálvárián – a felkavaró részletekről a helyszínen beszélt stábunknak a házaspár

Létrehozva
Szinte csodával határos, de a kismamának és a gyermeknek nem esett semmi baja. A fiatalasszony szerint most még erősen látható testi sérülései be fognak gyógyulni, a nehezebb a lelki gyógyulás lesz.
Kép
A felfoghatatlan eset nyomai még jó ideig látszani fognak a fiatalasszonyon. | Fotó: Juhász Ákos

Fényes nappal próbáltak megerőszakolni egy várandós nőt a Kálvária dombon hétfőn. A harminc éves, öt hónapos terhes nő éppen munkából sétált haza, amikor egy férfi rátámadt és fojtogatni kezdte. Csak a szerencsének köszönhető, hogy az áldozatnak sikerült tárcsáznia a segélyhívót – mondta el a Miskolc Ma stábjának az áldozat férje, aki a megrázó támadás részleteit is megosztotta munkatársainkkal. Kérte, hogy nevét ne közöljük, mivel tartanak a támadó és családjának bosszújától. 

- Feleségemet hátulról ragadta meg, elkapta a nyakát, fojtotta, és közben lenyomta a korlát alá, átcibálta a korlát alatt, és behúzta a bokros részre. Amikor már gyakorlatilag levegőt sem kapott a párom, akkor hagyta abba a segélykiáltásokat, ekkor a támadó is abbahagyta a fojtogatást egy pillanatra, ez adott lehetősséget arra, hogy eközben a telefonjával a 112-es számot tárcsázza – sorolta a felkavaró részleteket.

Kép


A harmincöt éves támadó – aki a Miskolc Televízió és a minap.hu információi szerint is szerződéses katona - ekkor menekült el a helyszínről. Mozgását viszont a térfigyelő kamerák rögzítették, ahogy a további útját is – erről már a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) igazgatója beszélt.

- A térfelügyeleti szolgálatunk néhány perccel a cselekmény bekövetkezte után megkapta az első tájékoztatást a rendőrségtől, az elkövetőt nyomon tudtuk követni, közben többször felsőruházatot váltott – hangsúlyozta Vincze Csaba.

A felvételek és a Miskolci Rendőrkapitányság gyors intézkedése hamar eredményre vezetett, a felderítést követően másnap elfogták a támadót. A férfit a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították, majd az ügyet a nyomozó ügyészség vette át. 

Kép


- A Debreceni ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, és 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel járó bűncselekmény gyanúját közölte vele. A férfi az őrizet elrendelése, valamint a gyanúsítás ténye ellen panaszt jelentett be, és tagadta a tette elkövetését is. Az ügyészség indítványt tett a büntetlen előéletű férfi letartóztatására – mondta el Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

A kismama testét jelenleg is mély sérülések, horzsolások és a fojtogatás nyomai borítják. A támadást követően őt és gyermekét is azonnal megvizsgálták. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem esett semmi bajuk. A fiatalasszony kamerán kívül elmondta: a testi sérülések be fognak gyógyulni, a lelki gyógyulás viszont sokkal nehezebb lesz.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.