Ugrás a tartalomra

Bombafenyegetést kapott az egyik miskolci kórház

Létrehozva
Telefonon érkezett fenyegetés a miskolci Szent Ferenc kórházba szerda délután.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Dobi Tamás rendőrségi szóvivő arról tájékoztatta lapunkat, hogy szerda délután 2 óra után egy telefonos bejelentés érkezett az intézménybe, a telefonáló azt mondta, bomba fog robbani a miskolci Szent Ferenc kórházban.

Kép

- A Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai azonnal a helyszínre siettek, és megkezdték az ilyenkor szokásos protokollintézkedéseket, azaz az épület kiürítését és átvizsgálását - mondta.

Kép

Délután 4 óra előtt befejeződött az épület átvizsgálása, a szakemberek nem találtak robbanóanyagot a kórházban, így mindenki visszatérhetett az épületbe.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.