Ugrás a tartalomra

Aki csak az útjukba került, kirabolták

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves és egy 22 éves férfi ellen rablás, súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt, akik Miskolc egy hétvégi házas lakóövezetében egy hónapon belül időskorú emberekre támadtak és tőlük erőszakkal értéktárgyakat és készpénzt vettek el, valamint kiskorúakat is bántalmazva megkíséreltek kirabolni.

A vádirat szerint a vádlottak 2021 júliusban Miskolc egy hétvégi házas külterületi lakóövezetében odamentek az autóbuszmegállóban tartózkodó 83 éves férfihez, felszólították, hogy adja át a pénzét. A sértett közölte, hogy nincs pénz nála, ezért egyikük ököllel megütötte, ezután a földre került sértettről levették a hátizsákját, átkutatták a ruházatát, 80 000 Ft-ot vettek el tőle, valamint magukhoz vették a hátizsákot is. A sértett 8 napon túl gyógyuló felkarcsontficam sérülést szenvedett el.

Ezt követően 2021 augusztusában egy 78 éves férfira támadtak rá, földre rántották, tőle mintegy 8 000 Ft készpénzt, valamint kisebb értékű tárgyakat vettek el. Másnap egy nőt támadtak meg, akit egyikük hátba ütött, így kihúzták a kezéből a táskáját, amiben 13 000 Ft készpénz volt. A nő a vele történteket azonnal elmondta egy férfi ismerősének, aki felelősségre akarta vonni a vádlottakat, ők viszont őt is a földre lökték, mindketten megrugdosták, és a 2 200 Ft összegű készpénzét övtáskájával együtt elvették tőle. A férfi 8 napon túl gyógyuló arccsonttörés sérülést szenvedett el.

Ugyanezen a napon az esti órákban két kiskorú fiút és egy felnőtt korú férfit megállítottak, egy ház falához szorították őket és követelték az értékeiket. Az egyik kiskorút ököllel megütötték, a felnőtt férfit a vállán megrúgták, ez alkalommal nem jutottak pénzhez, mivel a sértettek elfutottak.

A bántalmazott személyek 8 napon belüli sérüléseket szenvedtek el.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottakkal szemben – akik közül az egyik vádlott különös visszaeső – fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

(Címlapkép: Illusztráció. Fotó: Horváth Csongor)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.