Ugrás a tartalomra

Brutálisan megverték a hazafelé sétáló házaspárt

Létrehozva
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 25 éves és egy 23 éves férfi ellen súlyos testi sértés miatt, akik egy borsodi kistelepülésen rátámadtak egy hazafelé sétáló házaspárra. Először a nőt bántalmazták, majd a feleségén segíteni igyekvő férfit olyan durván ütlegelték és rugdosták, hogy 8 napon túli gyógyuló bordatörést okoztak neki.

A vádlottak február közepén, az esti órákban egy borsodi kistelepülésen a nyílt utcán rátámadtak egy hazafelé sétáló házaspárra. Először a nőt kezdték el bántalmazni úgy, hogy mindketten többször megütötték, egyikük pedig mellbe rúgta, amitől földre esett.

A férje igyekezett felállítani, ekkor viszont őt kezdték el ütlegelni, és rugdosni, az egyik vádlott a fején is megrúgta.

A férfi többször földre került, de újból felállt, erre az egyik vádlott mindkét kezét lefogta, míg a másik három alkalommal mellkason rúgta. Egy helyszínen tartózkodó járókelő rájuk kiabált azzal, hogy már értesítette a rendőrséget. A vádlottak még ekkor sem hagytak fel a bántalmazással, hanem még egy-egy alkalommal megütötték a nőt és férjét, ezután szaladtak el a helyszínről.

A bántalmazás következtében a férj 8 napon túl gyógyuló bordatöréses sérüléseket szenvedett el, míg feleségének a fej, a mellkas és a szegycsont zúzódásai 8 napon belül gyógyultak; azonban magánindítványt nem terjesztett elő.

Az ügyészség a 25 éves büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, míg a 23 éves büntetett előéletű és más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.

(Címlapkép: Illusztráció)

Ez is érdekelhet

Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.
Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.