Ugrás a tartalomra

Unokázós csalók ellen emeltek vádat

Létrehozva
Vádat emelt egy 15 tagú bűnszervezettel szemben a Gyulai Járási Ügyészség, amelynek tagjai "unokázós" módszerrel becsapott idős sértettektől vettek el összesen közel tízmillió forintot - közölte az MTI-vel a Békés Megyei Főügyészség pénteken.

A banda 2019. december 19. és 2020. január 30. között országszerte 10 idős embert csapott be. A bűnszervezet tagjai alkalmanként több százezer forinttól közel hárommillió forintig terjedő összegeket és ékszereket csaltak ki tőlük - írták a közleményben.

A csalások módszere az volt, hogy a banda két tagja az Egyesült Királyságból Magyarországon élő időskorúakat hívott fel, és közeli hozzátartozónak vagy a hozzátartozó által megbízott személynek adta ki magát. Az elkövetők az állították a telefonban, hogy valamely rokonuk nagy kárral járó közlekedési balesetet okozott, amely miatt sürgősen pénzre van szüksége, hogy rendezze a kárt. A bűnszervezet tagjai több esetben azt a látszatot keltették, mintha átadták volna a telefont a balesetben részes gépkocsi vezetőjének, esetleg a helyszínen lévő mentősnek, autómentőnek vagy rendőrnek, aki megerősítette a kitalált történetet.

A csalók azt kérték az idős emberektől, hogy a pénzt, illetve az ékszereket készítsék össze, és egy magyarországi ismerősük elviszi azt a baleset helyszínére. A hívások során az elkövetők arra törekedtek, hogy a sértetteket folyamatosan telefonon szóval tartsák annak érdekében, hogy hozzátartozóikat ne tudják értesíteni.

A közlemény szerint ezt követően a banda egyik tagja, az úgynevezett "futár", a bűnszervezeti vezetők utasítására a megadott címre ment, ahol a sértettektől átvette a készpénzt és az ékszereket, majd gyorsan távozott.

A Gyulai Járási Ügyészség a 15 tagú bűnszervezet ellen összesen 10 rendbeli csalás bűntette, valamint 57 rendbeli csalás bűntettének kísérlete és 6 rendbeli pénzmosás bűntette miatt emelt vádat. A vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság nyolc embert végrehajtandó fegyházbüntetésre, egyet végrehajtandó börtönbüntetésre ítéljen, tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától és a vádlottak közül ötöt a járművezetéstől is. Egy többszörös visszaesőnek minősülő vádlott vonatkozásában annak megállapítását kéri, hogy a törvény erejénél fogva feltételes szabadságra nem bocsátható. A járási ügyészség azt is indítványozta, hogy 600 ezer forint polgári jogi igényt is fizessenek meg a sértetteknek, emellett a járásbíróság vagyonelkobzást is alkalmazzon velük szemben.

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
MINap Online | miskolci hírforrás
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.