Ugrás a tartalomra

Így is útbaigazíthatnak a rendőrök 

Létrehozva
A Miskolci Rendőrkapitányság mellett a Kiképzőközpont is érdekes bemutatókkal készült a diákok számára az utóbbi napokban. A középiskolásoknak szóló programon a rendőri hivatás népszerűsítésén, míg az általános iskolásoknak tartott bemutatókon a baleset-megelőzésen volt a hangsúly.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Felvilágosítással, pályaorientációval és kis iskolásokkal telt meg a Miskolci Rendőrkapitányság eligazító terme – mindeközben rendőrautó-bemutató az udvaron, ujjlenyomatvétel a bűnügyi osztályon, harci akadálypálya a külső körletben, lőtér a belsőben, nem utolsósorban fegyverzettechnikai bemutató. A diákok szerdán bejárhatták az egész kapitányságot.

Az őszi időjárás-változás veszélyeire külön felhívták a gyermekek figyelmét, hiszen ebben az időszakban megnő a gázolások száma. A Miskolci Rendőrkapitányság amellett, hogy fogadja a diákokat, számos általános iskolában tart felvilágosító órákat az úgynevezett DADA-programon belül.

Kép

- Egész kicsi kortól, harmadik, negyedik osztálytól megkezdjük a felvilágosítást. Olyan témakörökben tartunk nekik felvilágosítást, amik rájuk a legveszélyesebbek – árulta el a Miskolc Televíziónak Béresné Buczkó Viktória bűnmegelőzési főelőadó, hozzátette: a nagyobbak számára ilyen lehet a kábítószer-megelőzés, valamint az iskolai agresszió.

Mint azt stábunk megtudta: a közszolgálati szakon tanulók ugyan előnnyel indulnak a továbbtanulás tekintetében, a rendőrség kapuja a kezdők előtt is nyitva áll. - Ez a pályaorientációs nap arra is nyitott, hogy a gyerekek megismerkedjenek a különböző lehetőségekkel, hogy hogyan lehetnek rendőrök. Ezen belül van tízhónapos és kétéves képzés. A mostani fontos projektünk a határvadász-toborzás. Erre vonatkozóan kapnak olyan információkat, amely alapján elindulhatnak abba az irányba – húzta alá Taricska Tibor, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Kiképző Központjának parancsnoka.

Kép

A tanulók a kiképzés mellett, a különböző szakirányokba is betekintést nyerhettek. Ízelítőt kaphattak abból, hogyan telnek majd a mindennapjaik akkor, ha rendőrnek állnak. 

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.