Ugrás a tartalomra

Lopott kerékpárral tekert volna haza 

Létrehozva
Az encsi rendőrök egy órán belül visszaadták a kétkerekűt jogos tulajdonosának.

Lopás miatt folytat eljárást egy 45 éves vilmányi férfival szemben az Encsi Rendőrkapitányság - írja közleményében a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. 

Varga Rudolf közlése szerint a sértett miután észlelte a lopást, és megtette a bejelentését a rendőrségen, a körzeti megbízottak a falu belterületén egy órán belül elfogták a tolvajt és előállították az Encsi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás adatai szerint a férfi Vilmányba akart hazajutni a lopott kétkerekűvel.

A rendőrök az eljárás során a biciklit lefoglalták, majd visszaadták a jogos tulajdonosának.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.