Ugrás a tartalomra

Halántékcsont törés bozótvágó késsel 

Létrehozva
Négy férfi ellen emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt. 
Kép
Fotó: minap.hu

A vádlottak Encsen, az utcán gyalogosan közlekedő sértettet körbevették, egyikük egy bozótvágó késsel többször a fején és a karján megütötte, egy másik pedig egy vascsővel bántalmazta.

A vádirat szerint a vádlottak 2021. január hónap végén a reggeli órákban, Encsen meglátták, amint a sértett férfi az utcán gyalogosan közlekedett, vele haragos viszonyban voltak, ugyanis a férfi felesége január hónap elején az egyikükkel szemben szexuális erőszak bűntette miatt feljelentést tett.

Valamennyien kimentek az utcára, közülük annál a vádlottnál, aki ellen a feljelentés megtörtént, egy vascső volt, míg az apjánál egy bozótvágó kés, a két további vádlottnál nem volt semmilyen eszköz. Körbefogták a sértettet, majd a feljelentés miatt szidalmazni kezdték. Az a vádlott, akinél a bozótvágó kés volt, először egy gázsprayel lefújta a sértettet, majd pedig elővette a bozótvágó kést, és azzal több esetben a fejére, illetőleg a védekezésként felemelt karjára sújtott. A férfi a földre rogyott, ekkor a másik vádlott a vascsővel a fején megütötte. Az eszköz nélkül lévő vádlottak pedig biztatták az elkövetőket, az „öld meg a kutyát!” kifejezést használva. 

A sértettnek sikerült felállni, és futva menekülni kezdett, azonban a bozótvágó késsel támadó vádlott utánaszaladt és még egyszer fejen ütötte. A többiek is üldözőbe vették, viszont egy járókelő közbeavatkozott és felszólította őket, hogy hagyják abba a cselekményüket. 

A sértett a bántalmazás következtében a halántékcsont nyolc napon túl gyógyuló nyílt törését, valamint vágott sérüléseket szenvedett el. A bozótvágó késsel a fejre mért csapások miatt a cselekmény alkalmas volt közvetett életveszélyes sérülés okozására.  

Az ügyészség a vádlottakkal szemben – akik közül az eszközt használók büntetlen előéletűek, míg társaik büntetett előéletűek – börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott. 

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.
Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.