Ugrás a tartalomra

EP-korrupciós botrány - A belga ügyészség meghosszabbította Eva Kaili fogvatartását

Létrehozva
Az illetékes belga ügyészség meghosszabbította az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügy egyik gyanúsítottja, Eva Kaili volt görög szocialista képviselő, a testület leváltott alelnökének fogvatartását - írta csütörtökön a Le Soir belga napilap.
Kép
Eva Kaili (Fotó: EP)

A lap szerint a szövetségi ügyészség elutasította Eva Kaili ügyvédeinek kérését, miszerint a volt képviselőt lássák el elektromos nyomkövetővel, majd engedjék szabadon. "A szövetségi ügyészség úgy véli, hogy fennáll a szökés, a harmadik féllel való összejátszás és a bizonyítékok megsemmisítésének kockázata" - nyilatkozta a sajtónak Eva Kaili egyik ügyvédje, André Riszopulosz.

A döntés értelmében Eva Kailinak még legalább egy hónapot vizsgálati fogságban kell töltenie, jogi képviselőinek 24 órájuk van, hogy fellebbezzenek a döntés ellen.

Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. Lakásában nagy mennyiségű készpénzt találtak a hatóságok. Csütörtökön ügyvédei közölték, hogy a volt képviselő továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat. Azzal vádolták a belga igazságszolgáltatást, hogy Eva Kailit "nehéz körülmények" között tartják fogva: a múlt héten több mint 16 órát kellett magánzárkában töltenie, 23 hónapos gyermekét eddigi hathetes fogvatartása alatt csupán kétszer láthatta.

Eva Kaili élettársát, Francesco Giorgit ugyancsak decemberben vették őrizetbe. Az olasz férfi, aki egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott korábban, őrizetbe vétele után nem sokkal vallomásában beismerte: tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe - közölte az MTI a Le Soir nyomán.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.