Ugrás a tartalomra

Kábult fiatalok rendészkézen

Létrehozva
Az elmúlt egy hétben sok dolga volt a miskolci önkormányzat rendészeinek. A belvárosban öngyújtógázt belélegző kábult fiatalok agresszív viselkedését akadályozták meg és több körözött személyt is elfogtak. A MIÖR igazgatója szerint munkatársainak ezek az intézkedései is hozzájárulnak a város közbiztonságának és a lakosság nyugalmának megőrzéséhez.
Kép
Fotó: Miskolci Önkormányzati Rendészet

Az elmúlt hétvégén az átlagosnál is több dolguk akadt a főutcán járőröző rendészeknek. Pénteken délután a Széchenyi utcán több fiatalokból álló csoport hangoskodott és szemetelt, ezért intézkedés alá vonták őket. Kiderült, hogy közülük többen öngyújtógázt szívtak, ezzel kábították saját magukat. Vélhetően ez okozta agresszív magatartásukat.
- Kiderült, hogy ezek a fiatalok a Gyermekvédelmi Intézetből távoztak el engedély nélkül. Ennek az intézkedésnek az lett a vége, hogy három főt a csapatból a detoxikálóba kellett szállítania a mentőszolgálatnak, a negyediket pedig a vele szemben kiadott körözés miatt a rendőrség előállította – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója.

Egy másik eset hétfőn délután a Szinvapark környékén történt. A gyalogátkelőnél a rendészek háta mögött három fiatal szintén megbotránkoztatóan viselkedett, ezért velük szemben is szükséges volt intézkedni. A térfigyelő kamera felvételein az látszik, hogy az egyik személy a ruházat átvizsgálása után agresszívvá vált, és amikor igazoltatták nem adott át személyi iratot sem, és hamis adatokat diktált be a rendészeknek.

- Ezt a nyilvántartóban történt ellenőrzés bizonyította. Amikor kollégáim rendőri intézkedést kértek , hiszen a személyazonosság megállapítása ebben az esetben más módon nem lehetséges. A rendőrök megérkezése előtt végül mégis sikerült megállapítani a valódi adatait. Kiderült, hogy a fiatalemberrel szemben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság büntetésvégrehajtási csoportja szabadságvesztés letöltése miatt körözést bocsátott ki – ismertette Vincze Csaba.

A rendészet igazgatója hozzátette, 2 év 7 hónap szabadságvesztés vár a fiatalra az előállítás után. Vincze Csaba azt is elmondta, hogy az említett esetek mellett még két körözött személyt is elfogtak a hétvégén.

Ez is érdekelhet

Cigit kért, de fülhallgatóval távozott
BűnügyMiskolc
Egy fiatalkorú férfi ellen rablás miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség. A vádlott az utcán leszólított kiskorú fiút ököllel az arcán megütötte, és elvette fülhallgatóit.
néhány fonál jelzi csak, hogy volt valami a fákon
Letépték a kötött fatakarókat: a rendőrség fejti majd vissza a fonalat
BűnügyMiskolc
Úgy tűnik, Miskolc fejben még messze van attól, hogy olyan street art alkotások díszítsék a közterületeit, amelyek nincsenek lebetonozva.
Okostelefonok okosba' – százmilliós feketepiaci fogás
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBelföld
Csaknem 100 millió forint értékű iPhone és Samsung Galaxy készüléket próbált elrejteni autójában egy 62 éves ukrán férfi, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei félreállították az M3-as autópályán.
Követte a nénit, majd a nyílt utcán vette el a fülbevalóját Miskolcon
BűnügyMiskolc
Az idős nő kiabálni kezdett, majd azonnal hívta a 112-es segélyhívót.