Ugrás a tartalomra

Hotelszobába zárva, prostitúcióra kényszerítette a nőt Londonban

Létrehozva
Vádat emelt egy huszonöt éves nő ellen emberkereskedelem bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki egy nő ismerősét – kilátástalan helyzetét kihasználva – arra bírta rá, hogy Angliában prostituáltként dolgozzon. Tevékenységét felügyelte, négy napig egy hotelszobába zárva dolgoztatta, keresményéből számára pénzt nem adott.
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

A vádirat szerint a vádlott nő ismerőse Miskolcon a türelmi zónában dolgozott prostituáltként, azonban 2020. február hónap végén összeveszett az élettársával, ezért egy időre a vádlotthoz költözött. 
Az élettárs telefonon többször kereste a nőt a vádlottnál, azonban a vádlott mindig letagadta, hogy nála lenne, míg a nőnek őt megtévesztve azt mondta, hogy az élettársa már nem akar semmit tőle, és ne menjen haza.

A későbbi sértett életkörülményeit tekintve, így kilátástalan helyzetbe került, ezt kihasználva a vádlott, arra bírta rá, hogy vele együtt utazzon ki Angliába, ahol közösen prostitúciós munkát végeznek. Megegyeztek, hogy a keresményen, úgymond felesben elosztoznak, a nőnek csak a repülőjegy árát kell visszatérítenie. 

A tervet tett követte, a vádlott és a sértett nő Londonba utaztak, ahol a vádlott egy hotelben szállásolta el a sértettet. Itt végeztette vele a prostitúciós tevékenységet, az ügyfelektől az ellenértéket előre elvette. A sértettet bezárta a hotelszobába, ahol négy napon keresztül délelőtt 10 órától, hajnal 3 óráig kellett prostitúciós munkáját végeznie, amely során naponta 6-7 ügyfele volt.
A nőt azonban folyamatosan kereste az élettársa, aki a vádlottal közölte, hogy feljelentést tesz ellene, ezért hazautaztak, viszont a vádlott a sértett által megkeresett több mint 700 000 Ft pénzösszeget saját céljaira fordította, abból számára nem fizetett.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést, pénzbüntetést, közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott – áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség keddi közleményében.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.