Ugrás a tartalomra

Elkábította, majd kirabolta áldozatát az ózdi nő

Létrehozva
Az asszony egy miskolci sörözőben tett ismeretlen szert áldozata italába.

Rablás miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 49 éves ózdi nővel szemben. Az asszony június 13-án koradélután egy miskolci sörözőben italozott ismerősével. Amikor a férfi kiment a mosdóba a nő az áldozata italába ez idáig ismeretlen anyagot tett, és ezzel elkábította - számolt be a police.hu-n a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mint írják, az elkövető az ismerőse öntudatlan helyzetét kihasználva eltulajdonította mobiltelefonját, személyes iratait, illetve közel 20.000 forint készpénzét is.

A rablót június 17-én fogta el a rendőség, gyanúsítottként kihallgatták ki, majd őrizetbe is vették.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.