Ugrás a tartalomra

Bosszúból lövöldözött volna volt iskolájában a tizenhét éves miskolci fiú

Létrehozva
Védőügyvédje a HírTV műsorában arról beszélt, hogy amennyiben  tisztában volt cselekménye súlyával és következményeivel, akkor egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Kép
Fotó: police.hu

Bosszút akart állni, ezért tervezett iskolai mészárlást az a miskolci fiú, akit a Terrorelhárítási Központ fogott el – számolt be a hírről a Hír TV Radar című műsorára hivatkozva számolt be a Magyar Nemzet. Lichy József ügyvéd a műsorban elmondta:  fajsúlyos dolgokat írt Levente, így a rendőrségnek nem volt más lehetőségük, el kellett fogni. A fiatal ugyanis azt tervezte, hogy fegyvert szerez, és volt általános iskolájában végez ötven hét év körüli diákkal. Lichy József nemrégen másfél órát beszélgetett a fiúval, akit kora miatt intézetben helyeztek letartóztatásba, a gyanú emberölés előkészülete.

Levente azonban az ügyvédnek is ígéretet tett, hogy nem foglalkozik többé az iskolai mészárlás gondolatával.

– Az indítékra egyértelműen azt mondta, hogy a bosszú. Most hogy kiken vagy miken kell neki bosszút állni, ezt nem fejtegettük, nem boncolgattuk, gondolom a pszichológussal meg a pszichiáterrel ezt majd megteszik, de én úgy éreztem, mintha a világon kellene bosszút állni, valójában – mondta Lichy József, aki azt is hozzátette: nagy kérdés lesz, hogy az emberölés előkészülete ügyfele esetében milyen stádiumban volt.

Ahogyan az ismert, a fiú az intézetben öngyilkosságot kísérelt meg, azonban a gyors segítségnek köszönhetően túlélte. Levente beszámíthatóságát szakértő vizsgálja majd, ha tisztában volt cselekménye súlyával és következményeivel, akkor egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Ahogy arról a minap.hu is beszámolt, a TEK műveleti egysége március 30-án este fogta el miskolci otthonában a fiatalkorút, akivel kapcsolatban néhány hete külföldről érkezett a jelzés, hogy egy online közösségi oldalon emberölésről írt. Budapestre történő szállítását követően még az éjszaka folyamán gyanúsítottként hallgattak ki a KR NNI erőszakos bűncselekmények elleni nyomozói.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.