Ugrás a tartalomra

Felfeszítette a Centrum ajtaját - érte ment a MIÖR

Létrehozva
A Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) kamerái figyelték ki azt az illetőt, aki péntekre virradó éjjel tört be a Centrum Áruházba.
Kép

00:37 perckor a MIÖR térfelügyeleti szolgálatának munkatársai egy gyanúsan mozgó személyre lettek figyelmesek, aki a Széchenyi utcán, a Centrum Áruház közelében szédelgett, a kirakatokat bámulta - számolt be az önkormányzati rendészet igazgatója lapunknak.

Vincze Csaba érdeklődésünkre elmondta: felvételeik alapján a személy 00:40 perckor az áruház oldalsó fotocellás ajtaját is kifeszítette. Járőrkollégái ekkor azonnal a helyszínre siettek, egyúttal a rendőröket is tájékoztatták, akik perceken belül szintúgy megérkeztek. Az elkövetőt kihozták az épületből, majd előállították. 

A MIÖR vezetője szerint nem túl gyakoriak az ilyen jellegű észlelések: ritka, hogy valaki az éjszaka kellős közepén látszólag céltalannak tűnően kószáljon, majd aztán végül betörést hajtson végre.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.