Ugrás a tartalomra

Életfogytiglanra ítéltek egy miskolci férfit, aki rágyújtotta a házat egy idős nőre

Létrehozva
Az asszony füst- és szén-monoxid-mérgezés következtében meghalt.

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék egy férfit, aki 2021 szeptemberében bántalmazott egy idős nőt, majd rágyújtotta a házat Miskolcon - számol be csütörtöki közleményében erről a törvéyszék. 

Azt írták, a férfi ismerte az asszonyt, korábban többször segített neki a bevásárlásban. Olyankor beszélgetett vele és a házába is bejutott, így tisztában volt az egészségi állapotával és a körülményeivel. A vádlott 2021. szeptember 24-én hajnalban egy ablakon át bemászott a sértett ingatlanjába, ahol öngyújtóval világítva kutakodni kezdett. Mikor az asszony felébredt a zajra, a férfi egy franciakulccsal fejbe ütötte. Az idős nő az ütés következtében a földre esett és elvesztette az eszméletét.
    
A támadó eltette a lakásban talált mintegy 60 ezer forint értékű fülbevalót, majd a cselekmény leplezése céljából meggyújtotta a házban talált takarót, rongyot, valamint az ajtótokot, és a még életben lévő asszonyt magára hagyva elmenekült. Az idős nő halálát füst- és szén-monoxid-mérgezés okozta.
    
A bíróság a vádlottat nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A férfi a legkorábban harminc év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
    
A törvényszék a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott beismerő vallomását, megbánó magatartását, míg súlyosbító körülményként értékelte a férfi előéletében rejlő körülmények mellett azt, hogy a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el - írták. Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be, az ügyész pedig három munkanapot fenntartott jogorvoslati nyilatkozata megtételére. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

(Címlapképünk illusztráció.)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.