Ugrás a tartalomra

Csalási és lopási cselekmények gyanúja miatt tartóztattak le egy férfit

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint két miskolci hotel és egy nyaraló szolgáltatásait vette igénybe úgy, hogy az ellenérték kiegyenlítése nem állt szándékában.
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

Emellett a gyanúsított egy gépjárművet is eltulajdonított a benne hagyott indítókulcs segítségével, illetve további tizenegy autót tört fel értékek után kutatva, többek között készpénzt, rádiót, telefontöltőt és egyéb ingóságokat vett magához.

A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés tartamára tekintettel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet a férfi személyi körülményei kellően nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, mivel az eltulajdonított tárgyak egy része még nem került elő. Megalapozott következtetés vonható le a bűnismétlés lehetőségére is. Mind erre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte a terhelt letartóztatását.

A végzés végleges - írta közleményében a Miskolci Járásbíróság.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.