Ugrás a tartalomra

Letartóztatásban a rabló, aki idős sértettre támadt

Létrehozva
A gyanúsított Miskolc egyik utcáján cigarettát, majd pénzt követelt az ott sétáló 75 éves sértett nőtől, aki ezt megtagadta. Az elkövető megragadta a sértett kezében lévő, pénztárcához hasonló kulcstartót, és azt megpróbálta a kezéből kitépni.
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. június 1-jén délben Miskolc egyik utcáján cigarettát, majd pénzt követelt az ott sétáló 75 éves sértett nőtől, aki ezt megtagadta, amely miatt a gyanúsított ráfogott a sértett kezében lévő, pénztárcához hasonló kulcstartóra, és azt megpróbálta a kezéből kitépni. Mivel nem sikerült, tovább rángatta a sértettet, aki a földre esett. 
A terhelt a kulcstartót végül magához vette, és azzal a helyszínről futva eltávozott. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az elkövetési érték ötezer forint, amely arra tekintettel, hogy a gyanúsított a kulcstartót a helyszín közelében végül eldobta, megtérült. 
 
A férfi cselekménye alkalmas lehet a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette megállapítására. 

Tekintettel a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére, fokozottan fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet csak erősít, hogy a terhelt személyi körülményei könnyen felszámolhatók. Az is alaposan feltehető, hogy a gyanúsított a büntetőeljárásban résztvevő, ezidáig ki nem hallgatott személyek befolyásolásával megnehezítené, meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást. A terhelt esetében a bűnismétlés lehetősége is reális.
A végzés nem végleges - tudatta közleményében a Miskolci Törvényszék.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.