Ugrás a tartalomra

Letartóztatták a nőt, aki egy idős sértettre támadt

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. június 7-én délután Miskolc egyik utcáján az idős sértett asszonyt hátulról fejen ütötte annak érdekében, hogy értékeit megszerezze.
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

A sértett az árokba esett, a terhelt ekkor tovább bántalmazta és igyekezett elvenni ékszerét, karóráját, de nem járt sikerrel. Elvette viszont a szatyrát, amelyben pénztárca, esernyő és élelmiszerek voltak - írja közleményében a Miskolci Törvényszék.

A gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet rablás minősített esetének és súlyos testi sértés bűntettének a megállapítására.

A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés várható mértékére figyelemmel a terhelt esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné. Mivel a gyanúsított a bűncselekmény elkövetését a pénzszerzés könnyebb módjának tekinti, a bűnismétlés lehetősége reálisan fennáll. 

Mindezekre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte a terhelt letartóztatását, amely végzéssel szemben ő és védője fellebbezést jelentett be.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.