Ugrás a tartalomra

Lefülelték a légzsáktolvajokat

Létrehozva
Több mint háromszáz légzsákmodult, közel 4 millió forint értékben loptak el egy miskolci üzemből azok a férfiak, akiket a rendőrök elfogtak, a lefoglalt légzsákokat, pedig visszaadták jogos tulajdonosának.
Kép
Fotó: police.hu

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság három miskolci és egy győri férfival szemben. 
A gyanúsítottak 2023 áprilisában és májusában több alkalommal egy miskolci üzemből több száz légzsákmodult tulajdonítottak el mintegy négymillió forint értékben. A szereposztás szerint az üzem munkatársa kihozta a terméket az üzemből, a futár elvitte egy miskolci férfihoz, aki pedig továbbította győri társának.

A nyomozás adatai alapján a rendőrök beazonosították az elkövetői kört, majd elfogták őket. A hatóság gyanúsítottként hallgatta ki a gyanúsítottakat - tette közzé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (police.hu)

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.