Ugrás a tartalomra

Újabb drogdílert csuktak le Miskolcon

Létrehozva
A gyanúsított profi szinten űzte „szakmáját”, gyakorlatilag a kábítószer terjesztés volt a „főállása”.

Elrendelték a letartóztatását annak a férfinak, aki Miskolci Járásbíróság gyanúja szerint rendszeresen árult Budapesten megszerzett kokaint és marihuánát miskolci fogyasztóinak – írja keddi közleményében a Miskolci Törvényszék.

Amint írják, a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított az év első félévében havi rendszerességgel értékesített kokaint egy személynek, akitől egy júniusi rendőri intézkedés alkalmával le is foglaltak hat gramm alufóliába csomagolt kábítószer-gyanús anyagot. „Ezen túl egy másik személynek mintegy hatszázezer forint értékben legalább huszonöt gramm kokaint adott el tavaly február és idén június között, aki grátiszként még ingyen marihuánát is kapott tőle.

- A gyanúsított miskolci lakóhelyén történt házkutatás során összesen 600 gramm zöld színű növényi anyag, 150 gramm fehér színű rögös anyag, színes tabletták (feltehetően ecstasy), valamint készpénz és mobiltelefon került lefoglalásra – írja a törvényszék.

A bírósági közlemény úgy fogalmaz: „a férfi cselekményének pontos minősítéséhez további nyomozási cselekmények szükségesek, a jelenlegi adatok alapján a kiszabható szabadságvesztés mértéke bizonyítottság esetén 2-8 évig terjedhet.”

Álláspontjuk szerint a letartóztatásra azért volt szükség, mert a fentiek miatt fennáll annak a veszélye, hogy gyanúsított megszökik, vagy elrejtőzik. Tartani kell attól is – folytatták, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, főként, hogy a beszerzési forrás még feltáratlan, illetve az eddigi adatok nagyobb szervezeti háttérre utalnak.” Ráadásul a törvényszék szerint alapos a gyanújuk, hogy ha nem tartóztatnák le, a gyanúsított újabb bűncselekményt követne el, mivel megélhetését hosszú időn át részben bűncselekmény elkövetése útján fedezte.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.