Ugrás a tartalomra

Vádat emeltek egy 14 éves fiú ellen, aki megölte az édesanyját

Létrehozva
Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy 14 éves fiú ellen, aki tavaly decemberben Fülöpjakabon baltával megölte az édesanyját.

Az asszony 2022 nyarán munkavégzés céljából Fülöpjakabra költözött, ezért egy ismerősére bízta a 14 éves fiát. A fiatalkorú ezt nehezményezte, és végül 2022 novemberében az anyjához költözött. December 12-én reggel együtt indultak el otthonról kerékpárral, de a fiú már ekkor elhatározta, hogy nem megy iskolába, hanem megöli az anyját. Miután a község központjában elváltak egymástól, a fiú visszafordult. Hazatérve, a kerékpárját az iskolatáskájával együtt az épület mögé rejtette, magához vett egy baltát és azzal a szoba sarkában elbújva várta a nőt. Amikor anyja belépett a szobába, a fiú hátulról rátámadt: előbb ököllel többször megütötte, majd a baltával kétszer a fejére sújtott. Az asszony a bántalmazás következtében a földre zuhant és a helyszínen meghalt. A fiú gondosan feltakarította a bűncselekmény nyomait, magához vette az anyja telefonját és pénztárcáját, és elhagyta a házat.

Az ügyészség a fiatalkorút előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, továbbá kifosztás bűntettével vádolja. A letartóztatásban lévő fiú bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni. 
 

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.