Ugrás a tartalomra

Családi emberrablás

Létrehozva
Egy férfi és két nő ellen emeltek vádat: azt akarták elérni az emberrablással, hogy a férfivel közös gyermeke szülői felügyeleti jogáról mondjon le az elrabolt, bántalmazott nő.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi és két nő ellen emberrablás és súlyos testi sértés bűntette miatt, akik a férfi volt házastársát annak akarata ellenére egy lakásba szállították, nem hagyták elmenni, közben a férfi többször megütve, megrúgva bántalmazta. Azt akarták elérni, hogy a nő a férfivel közös gyermeke szülői felügyeleti jogáról mondjon le - írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A vádlottak hozzátartozói viszonyban vannak, a férfi és a nő házastársak, míg a másik nő a férfi édesanyja.

A férfit korábbi felesége elhagyta, egyéves közös fiúgyermekük a férfinál maradt. A vádlottak 2020. szeptember hónap közepén tudomást szereztek a volt feleség tartózkodási helyéről, onnan akarata ellenére, gépjárművel elszállították egy általuk bérelt miskolci lakásba. Közben a férfi többször megütötte és megrúgta, így kényszerítve, hogy beszálljon a gépjárműbe, majd a lakásban is tovább bántalmazta, és feleségével együtt bezárták, hogy ne tudjon megszökni, az illemhelyre is együtt kísérték ki - ismeretik az esetet.

A férfi azt akarta elérni vádlott-társaival, hogy a volt felesége a gyermekük szülői felügyeleti jogáról hivatalosan lemondjon. Amikor be akarták vinni a gyámhivatalba, az ügyintéző tájékoztatta őket, hogy az eljárás már a bíróság hatáskörébe tartozik, mivel a válóper megindult. Ezt követően a férfi volt feleségét elengedte. 

A bántalmazások következtében a nő 8 napon túli gyógytartamú lábujjtörés, illetőleg 
8 napon belüli gyógytartamú zúzódásos sérüléseket szenvedett el - írják.

Az ügyészség a vádlottak közül a büntetett előéletű férfi vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást, míg a büntetlen előéletű vádlott-társaival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta - jelezte a közlemény.

Címlap: illusztráció forrás: drkiralyeniko.com

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.